Láncok csereérettsége

Sokan nem tudják mikor is csereérett egy lánc. Tévhit, hogy akkor, ha már nem lehet rajta feszíteni. A lánc cseréjén akkor kell gondolkodnunk ha ezek közül valamelyik teljesül:

- a lánc szakaszosan megnyúlt: a kereket átforgatva a lánc egyik helyen feszes, másik helyen laza. Így már nem lehet megfelelően beállítani a lógást és a lánc könnyen elszakadhat.
- a láncból kijött valami piros anyag: a láncon először helyenként, majd egyre több helyen látható piros elszíneződés, mely a szemekből jövő rozsda, amely a bekerült víz hatására keletkezik. Ez a gyűrűk elhasználódásának a jele. A kosz így be tud kerülni a szemek alá és nagyon gyors kopást eredményez.
- össze-vissza álló szemek: a láncon a szemek rendellenesen állnak és elég merevek. Általában a nem megfelelő tisztítás és kenés eredménye.
- a lánc a hátsó lánckeréktől könnyen elemelhető: ha a hátsó lánckeréknél a láncot a keréktől könnyen el tudjuk elemlni, hogy majdnem kilátsszanak a fogak, akkor a lánc extrémen megnyúlt.

Tehát érdemes még időben lecserénli a láncot, ugyanis sajnos már nem egyszer találkoztam elszakadt lánccal, aminek a legjobb esetben is ötvenezer körül volt a javítási költsége. Több mint valószínű, hogy a blokkból kiver egy darabot, és ez a legjobb eset. Rosszabb helyzetben a lábad vagy az utasod lábát trafálja el, vagy beszorul valamelyik lánckerékhez, aminek esés vagy blokkfelújítás a vége. Tehát ez nem játék, ha rossz a láncod, cseréld le!
Láncok ápolása, cseréje

A láncot nem elég a megfelelő láncsprayvel fújogatni, időnként tisztítani is kell, ugyanis a láncspray a lerakódott koszt nem hozza le.

Tisztítás: a közszájon forgó termékekkel ellentétben (brigéciol, gázolaj, féktisztító és egyéb nyalánkságok) a láncot az alábbi anyagokkal szabad tisztítani: petróleum, kerozin, lánctisztító spray. Ezek az anyagok nem károsítják a gyűrűket, azonban a koszt elég jól oldják. Legmegfelelőbb ezek közül is a lánctisztító spray, de ez elég drága, ezért szokták használni előbbi kettőt is.

Ápolás: a láncokat időközönként láncspray-vel érdemes kenni. Ez egyrészt a láncszemek és a fogaskerekek közti kenést biztosítja, másrészt megóvja a láncot a korróziótól és ápolja a gyűrűket is. Fontos hogy tisztítás után azonnal fújjuk be jó alaposan a láncot. A befújás akkor a legjobb ha a láncszemekre merőlegesen fújjuk a sprayt kívülről és/vagy belülről úgy, hogy a gumigyűrűket is érje. Akkor célszerű befújni ha már fényesek a szemek, és látszik hogy nincs rajtuk kenőanyag. ennek intervalluma láncspraytől és használattól függően kb 200-800km.

Csere: a láncokat csak szettben, azaz lánckerekekkel, érdemes cserélni, ugyanis ezek egyszerre kopnak. Hiába tűnik a lánckerék még jó állapotúnak, ha ezeket nem cseréljük, a következő lánc sokkal rövidebb élettartamú lesz, ezáltal a spórolásból pénzkidobás lesz.
Copyright 2013 - Frpeter. All Rights Reserved. http://www.svmedia.hu group